KARC nyári ajánlat!
Jelentkezz te is rögbis táborainkba!
Célegyenesben a Riska Rugby Fieszta szervezése
Égész napos programok és Bajnoki Döntő május 28-án


- 0
- 1
Bajnokot vert a KARC



2013/14-es bajnoki szezon |
Angliai időjárás, óriási presztízsharc és kemény küzdelem. Ez jellemezte a múlt szombaton megrendezett Rögbi Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzését, amikor is a Kecskemét a tavalyi bajnok Battai Bulldogok együttesét fogadta.
A KARC az egy hónappal ezelőtti, Százhalombattán elszenvedett bajnoki vereségét kiheverve, megújult erővel várta a visszavágás lehetőségét.
Teljesen szokatlan módon már a mérkőzés első percétől erőteljesen kezdett a kecskeméti alakulat. A 3. percben, az irányító poszton debütáló Almási ért el célt és Nagyhegyesi sikeresen értékesítette a jutalomrúgást (7-0). Kiélezett harcok és rengeteg apró szabálytalanságot követően a vendégek sikeresen pontra váltották az egyik kitűnő pozícióból megítélt büntetőrúgást (7-3). A következő percekben a KARC védekező játékából kaphatott ízelítőt a közönség, azonban egy szerencsétlen magas fogás miatt Szitást 10 percre pihenőre küldte a játékvezető. Az emberhátrány rá is nyomta a bélyegét a Kecskemét játékára, melynek következtében Teisenhoffer révén először törték át a hazai védelmet a Bulldogok, megfordítva ezzel a mérkőzés állását (7-10). Mindez nem tántorította el a hazai fiúkat, a 22. percben előbb Kőműves, majd a 25. percben Nagyhegyesi szemfüles labdalopásával szerzett félpályás célt, amivel tetemes előnyre tettek szert (21-10). A félidő lefújása előtt a fiatal center, Horváth is beköszönt az olajvárosiaknak (26-10), ami még inkább megalapozta a szünetre lógó orral kullogó vendégek hangulatát.
A második játékrész álmos, lassú kecskeméti játékkal folytatódott, amit Bán révén ki is használtak a bajnoki címvédő Bulldogok, szorosabbá téve az eredményt (26-17). A ki-ki támadásoknak köszönhetően úgy tűnhetett, mintha véget nem érő küzdelmet folytatnának a csapatok. Az utolsó percben Túri célja adta meg a kegyelemdöfést (31-17). Azonban bár mindenki a lefújást várta Böröndi játékvezető órája ekkor még mindig 5 percet mutatott a hátralévő időből, amit ki is használtak a vendégek, de ez már csak a szépítésre adott lehetőséget, beállítva a végeredményt (31-22).
A KARC tehát jól vette az öt mérkőzéses novemberi sorozat első akadályát és hatékony támadójátékával sikerült visszavágni az októberi battai fiaskóért. A bajnokságban november 9-én a Budapesti Száműzöttek csapata ellen idegenben lép pályára, azt követően pedig a Regionális Rögbi Kupa keretében november 17-én a Széktói Stadionban fogadja a bosnyák Celik Zenica csapatát.
Vasárnapra is jutott rögbis esemény, miután a KARC utánpótlás és női csapatai is pályára léptek. A lányok első hazai tornájukat rendezték, ahol két győzelemmel és egy vereséggel végeztek az alsóház második helyén, míg az U16 vereséggel, az U18 fiúk pedig győzelemmel zárták az őszi szezont a Fehérvári Vadkanok ellenében, teljessé téve ezzel egy igazi kecskeméti rögbis hétvégét.
Rögbi Magyar Kupa 2. forduló
Kecskeméti ARC – Battai Bulldogok 31–22 (26-10)
Kecskemét, Széktói Stadion 100 néző
Vezette: Böröndi
Kecskeméti ARC: Borbély, Kis B. (Beregszászi), Szitás (Sütő), Csiernik (Asztalos), Gyenes (Gallina), Köteles, Kis F., Fehér (Nagy), Németh, Almási, Kovács, Túri (Nádasi), Horváth, Kőműves, Nagyhegyesi
Játékos-edző: Németh Krisztián
Pontszerzők: Almási 5, Kőműves 5, Horváth 5, Túri 5, Nagyhegyesi 11
Ma: | 27 |
Tegnap: | 34 |
Ebben a hónapban: | 1185 |
Összesen 2011.02.16-tól: | 590999 |
![]() | 41% | Unknown (242069) |
![]() | 11% | Netherlands (66247) |
![]() | 9% | Germany (55162) |
![]() | 8% | France (44583) |
![]() | 7% | Russian Federation (42656) |