Vihar egy kávéscsészében

IWIW megosztásTwitterFacebook

Öt nappal a bajnoki rajt előtt még mindig úgy tűnik, hogy nincs végleges lebonyolítási rend a magyar bajnokságban. Már eleve aggályos volt, hogy augusztus végén kezdődtek meg az egyeztetések, hogy ki milyen osztályban kíván nevezni, ami végül beigazolta azt a híresztelést, hogy sem az Exiles, sem a Szeged nem kíván a legfelsőbb osztályban játszani. Körvonalazódni látszott egy kelet-nyugati megosztású NB I, amiben összemosódott volna a korábbi három osztály. Ehhez még hozzájött, hogy az RRC a legerősebb Nada Split nyomására a regionális csapatok indítását szorgalmazta, minek folytán kihátráltak a bosnyákok, a szerbek az osztrákok és a szlovénok. Ami azt illeti a magas költségek miatt idén már a KARC számára sem volt kérdés, hogy kimarad ebből a versengésből. No de vissza a magyar bajnoksághoz, alighogy kihirdetésre került a 6-6 csapatot számláló kelet-nyugati felosztású NB I terve, rögtön baj volt a csoportok erősségével, valamint az utolsó utáni pillanatban hangot adtak a most alakuló felnőtt klubok (Fehérvár és Kosok), hogy talán mégsem jó a 100-0-ás különbségek felé elindulni - tegyük hozzá joggal. Keleten némileg nyugisabb volt a helyzet, bár itt is egyel kevesebb csapat lett a végére, mert a Szentes sem tudott egyedül nekivágni a bajnokságnak. Így létrejött egy "betyár-nagykoalíció" az Alföldön a korábban már összeállt KARC-Cegléd duóhoz ugyanis csatlakozott a Szentes és a Békéscsaba is Szekerce néven, ezzel viszont már csak 5 csapat maradt keleten (KARC, Szekerce, Szeged, Nagyvárad, Bulldogok).

 

Gondolhattuk volna, hogy lassan már lenyugszanak a kedélyek, bár a három csapatra redukálódott Magyar Kupa sem azt jelezte, hogy pezsegne az őszi rögbis élet, de aztán ismét robbant a bomba, öt nappal a rajt előtt ugyanis a Bulldogok bedobták a nagy ötletet, hogy mégiscsak váljon külön a három nagy, könnyítsük meg a le-feljátszási lehetőséget és aztán majd kitaláljuk tavaszra valahogy a rájátszást. Röviden ennyi volt a lényege a javaslatuknak, amihez rögtön helyeslően csatlakozott az Esztergom is és gyors egyeztetést szorgalmaztak a KARC irányába.

Sajnos az elmúlt egy évben bár látszólag sikereket könyvelhetnek el felnőtt válogatottjaink (dán segédlettel feljutás XV-ben, és szép tornagyőzelemmel a 7s-ben) az utánpótlás továbbra is gyötrődik, égünk U18 és U20 fronton is, és nem igazán látszik a koncepció, hogy mit is akarnánk, hiszen épp most került eltörlésre az Elnökség által a kötelező kadett-junior szerepeltetés is.

Elgondolkodtató, hogy amikor a szövetség története legnagyobb költségvetésével rendelkezik hogyan sikerül átgondolatlan, szakmaiatlan és néha kapkodó, de többnyire elodázott és sötét szobákban szűk körben meghozott döntések sorával ilyen mélységű morális válságba taszítani a sportágat. A pénzt leszámítva úgy érződik, mintha legalább 10 évet mentünk volna vissza az időben...