Sűrű tavaszi program körvonalazódik

IWIW megosztásTwitterFacebook

Az MRGSZ Versenybizottsága kihirdette a 2011 tavaszi versenynaptár tervezetet, melyből kiderül, hogy márciusban és áprilisban dömpingszerűen érik majd egymást a mérkőzések, az Extraliga a bajnokságban 5, míg az EDF Kupában 2 mérkőzést játszik majd, míg az NB I 5 derbire számíthat. Május folyamán kerül majd sor az Extra elődöntőkre és döntőre, mely után a 7s bajnokság veszi majd kezdetét. Az U18 és az U17, valamint a nők is megmérettetnek Európával, majd június 4-én játssza egyetlen ENC meccsét a felnőtt férfi válogatott.

 

Soha ilyen intenzív szezon nem volt a magyar bajnokságok történetében. A tömbösítés oka, hogy jusson idő és megfelelő hangsúly a 7-es bajnokságnak és ezáltal ne keveredjen a XV, valamint az olimpiai rögbi. A pontos időrend egyeztetésére február 5-én a Kecskeméten megrendezésre kerülő csapatvezetői értekezleten kerül majd sor.

Az Extraliga párosításai sem 100%-osak, mivel február 26-án játsszák a feljutásért, a terv szerint semleges pályán, Kecskeméten a Nagyvárad - Pécs és az Elefántok - Szeged mérkőzéseket.

KARC Extra idegenbeli mérkőzések: Exiles, Esztergom

KARC Extra hazai mérkőzések: Bulldogok, Nagyvárad/Pécs, Szeged/Elefántok

 

A KARC teljes tavaszi versenynaptárát letöltheted ITT.