Melyik ARCát mutatja a KARC

IWIW megosztásTwitterFacebook

Nincs megállás a DHL Rögbi Extraligában, hiszen a playoffba kerülésért folytatott ádáz harcban hétről-hétre megmérettetnek a KARC-osok. Ezúttal a jelenleg harmadik helyen tanyázó Bp. Exiles (Száműzöttek) ellen meccsel Vacaru mester csapata. Bár csak a körülmények furcsa összejátszásából, de ezúttal tényleg helyén való a Száműzöttek elnevezés, hiszen az egyébként zömében Budapesten dolgozó külföldiekből álló alakulatnak egész szezonban nem sikerült otthonra lelnie a fővárosban, így kényszerűségből ezúttal is feladta pályaválasztói jogát, így tehát a KARC, ha úgy tetszik otthon játszik idegenben.

 

Mélyről indult a vendégcsapat, ha azt nézzük, hogy ősszel még az NB I Keleti csoportjában küzdött, amit torony magasan megnyerve csatlakozott az Extraliga három nagyjához a Bulldogok, KARC és az Esztergom mellé. Az Exiles a középdöntőben már két mérkőzésen van túl, 50%-os teljesítménnyel, hiszen először idegenben verték a Szegedet (7-25), majd szintén idegenben kikaptak az Esztergomtól (38-13). A KARC szintén két fordulón van túl, de sajnos nem sikerült két legnehezebb ellenfele ellen pontokat szereznie. Előbb Etszergomban (28-14), majd hazai pályán a Bulldogok ellen (13-54) szenvedett vereséget. A két már letudott mérkőzésen teljesen különböző arcát mutatta a kecskeméti csapat, Esztergomban a szerencsétlen célok mérkőzésén még vezetett is, de Fortuna átírta a forgatókönyvet, míg a Bulldogok ellen, mintha nem is ugyanaz a csapat futott volna ki a pályára, mélyen tudásuk alatt játszottak a kék-fehérek.

A bónusz pontrendszernek köszönhetően akár egy nagy arányú győzelem esetén (legalább négy cél) is felugorhat a harmadik helyre a KARC, míg egy esetleges vereség azt jelentheti, hogy búcsút inthet a jobb playoffbeli pozíciónak és szinte biztosan a negyedik helyen végez.  A szombati kérdés tehát, melyik arcát mutatja a KARC, illetve a vendég Exiles, hiszen sosem lehet biztosra menni, a rendkívül bő és sűrűn változó kerettel rendelkező fővárosi gárda ellen.

DHL Rögbi Extraliga 1. fordulóból halasztott mérkőzés
Kecskeméti ARC - Bp. Exiles RFC
Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya
2011.április 2. szombat 14 óra