Végre kijött a lépés

IWIW megosztásTwitterFacebook

A DHL Rögbi Extraliga rájátszást érő helyeiért több helyszínen is létfontosságú csatákat vívtak április első hétvégéjén. Az első két helyről döntő csatában a Bulldogok a Vitézeket fogadták, míg a harmadikra pályázó csapatok meccsén a KARC vendége a Bp. Exiles volt.

 

A kecskeméti csapat régen érezhette utoljára a siker ízét, hiszen ősszel több alkalommal is 3, 4 pontos vereséget szenvedett, mint ahogy tette ezt idén is a Dragon Brno ellen, majd a múlt héten a mélypontot is elérte a Százhalombatta elleni súlyos fiaskóval. Vacaru mester egész héten azon dolgozott a csapattal, hogy rendet tegyen a fejekben és megfelelően hangolja mentálisan csapatát a sorsdöntő mérkőzésre. Az ellenfél Exiles nem adta magát könnyen egy hete Esztergomban, így most is kemény ellenállásra készültek a kék-fehérek.

Szenzációs kezdést produkáltak a hazaiak, aki későn érkezett ki a mérkőzésre lemaradt a bajnokság, de talán a hazai rögbi történetének leggyorsabb céljáról. Nagyhegyesi mesteri kezdőrúgását követően a hazai szélső Jámbor iramodott meg, áthámozta magát két védőn, az oldalvonal mellett futva alig 10 másodperc alatt célt ért el. Nagyhegyesi kiszorított szögből értékesítette a jutalmat is, így hamar hátrányba kerültek a fővárosiak (7-0). Soha rosszabb kezdést! A folytatásban az Angliából nyáron visszatért center Hegedűs percei következtek. A vehemensen játszó csatár 12 perc alatt háromszor csente el a labdát a vendégek orra elől és mindháromszor a célterületig robogott. Nagyhegyesi csak egyszer hibázott, ami azt jelentette, hogy 23 perc alatt gyakorlatilag mattolta ellenfelét a rendkívül nagy kedvvel játszó hazai csapat (26-0). Az ilyen célok nyilvánvalóan nem tesznek jót az ellenfél lelki világának, de ezen a napon végre minden bejött a hazaiaknak. A félidő hajrájára még egy remek összjáték és egy Túri cél maradt, Beke pedig értékesítette a jutalmat (33-0).

A második félidőre Vacaru mester a csapatjáték erősítését és a begyakorolt elemeket kérte fiaitól, de a szokásos hullámvölgy ezúttal is elérte a KARC-ot. Tíz percnyi álmosság elég volt, hogy az Exiles becsületcélt szerezzen (33-5), ami aztán fel is rázta a hazaiakat, akik hamar magasabb fokozatba kapcsoltak. Előbb Gyenes, majd Nagy ért el célt, Nagyhegyesi pedig nem tudott hibázni a jutalomrúgásoknál (47-5). Az ellenfél Exiles különösebb meggyőződés nélkül állt fel újra és újra a középkezdéshez, nem találták az ellenszert a rendkívül mozgékony kecskemétiekkel szemben, akik jól járatták a labdát, hol középen, hol a szélén támadtak összezavarva ezzel a fővárosiakat. A félidő felénél járhattunk, amikor az időközben centernek állt leváló Tóth Dani is beköszönt a Száműzötteknek, majd Beke percei következtek, két cél és két jutalomrúgás fűződik a nevéhez (66-5), majd Nagyhegyesi rúgása zárta le a pontgyártást (68-5).

A Bulldogok meglepetésre kikaptak hazai pályán az Esztergomi Vitézektől (14-16), ezért helyet cseréltek a tabellán, a KARC pedig tekintélyt parancsoló győzelmével felugrott a harmadik helyre, így a hátralévő két forduló papírforma mérkőzései után a legvalószínűbbnek tűnő forgatókönyv szerint május 7-én Eszergom - Exiles és Bulldogok - KARC elődöntőkre lehet számítani. Addig azonban még két ellenfél vár a kecskemétiekre, előbb április 9-én érkezik a Nagyvárad Spartans, majd rá egy hétre a Szegedi Gorillák próbálnak meg borsot törni a KARC orra alá.

DHL Rögbi Extraliga 1. fordulóból halasztott mérkőzés
Kecskeméti ARC - Bp. Exiles RFC 68-5 (33-0)
Kecskemét, Széktói Sadion 4-es pálya
150 néző
vezette: Tompai

Kecskeméti ARC - Dalca (Fehér), Baranyi (Kádár), Szundy (Borbély), Csiernik, Gyenes, Tóth D., Réfi (Sütő), Paraschiv, Németh (Tóth Á.), Beke, Jámbor (Nagy T.), Túri, Hegedűs Sz. (Almási), Bartus, Nagyhegyesi
edző: Gheorghe Vacaru

Pontszerzők: Gyenes 5, Tóth D. 5, Beke 16, Jámbor 5, Túri 5, Hegedűs Sz. 15, Nagyhegyesi 12, Nagy T. 5