Győzelmet vár Vacaru mester a Vitézek ellen

IWIW megosztásTwitterFacebook

Utolsó mérkőzését játssza a kecskeméti extraligás rögbicsapat a hét végén. A sajátos lebonyolításnak köszönhetően az őszi szezonban a három legerősebb gárda alkotta a legfelsőbb osztályt.

Vacaru mester teljesen átformálódott csapata eddig kétszer feszült egymásnak a bajnoki címvédő Bulldogokkal és egyszer a Vitézekkel. A battaiaktól egy szoros és egy sima mérkőzésen kikaptak a kék-fehér fiúk, a múlt heti esztergomi összecsapáson, azonban óriási sanszot szalasztottak el a Vitézek idegenbeli legyőzésére. Fájt is a fejük a kecskemétieknek, hiszen rendkívül szoros mérkőzésen csupán a hajrában tudott fordítani ellenük az otthon játszó felvidéki gárda, míg a Hírös-városiak több büntetőt is kihagytak, ami a végén aztán megbosszulta magát. (17-14).

 

Nagy a fogadkozás a hazaiaknál, hogy az utolsó őszi összecsapáson újra kecskeméti győzelemnek örülhet majd kitartó közönségük. A pozitív élmény kifejezetten jól jönne a formálódó fiatal csapatnak a hosszú téli alapozás és az igazi kihívásnak ígérkező tavaszi szezon előtt.

 

Rögbi Extraliga 5. forduló
Kecskeméti ARC – Esztergomi Vitézek RK
2010.november 20. (szombat ) 12 óra
Széktói Stadion 4-es pálya