Vasárnap morvaországi Sárkányok lepik el Széktót

IWIW megosztásTwitterFacebook

Március 20-án vasárnap a helyosztókkal folytatódik a rögbi legrangosabb Közép-európai klubcsapatait tömörítő versengése az EDF Energy Cup.

Az „első éves” KARC eddig még nem örülhetett győzelemnek, mivel az ősz során három alkalommal is vereséggel hagyta el a pályát (Ricany, Esztergom, Nagybánya). Ebből a szempontból egyenlő az állás, ugyanis mostani ellenfele a cseh Dragon Brno is háromszor betlizett (Temesvár, Bulldogok, Donau Wien). Az eredmények, vagy eredménytelenségek azonban egyáltalán nem számítanak furcsának, hiszen a bivalyerős mezőnyben általában a helyosztókra találják meg egymást a közel egy súlycsoportban lévő párok.

Így van ez az egykoron szebb napokat megélt morvaországi csapattal is, akikről elmondható, hogy hazája extraligájában szerepel, ahol utolsó helyen, hatodikként jutott be a felsőházi rájátszásba. Ez a teljesítmény azonban semmilyen kecskeméti elbizakodottságra nem adhat okot, hiszen a cseh rögbi három osztállyal van a magyar felett, válogatottjainkat 17 hely választja el az európai és 45 hely a világranglistán.

Ennek ellenére megfigyelhető, hogy a közelítés klubszinten sokkal markánsabban megy végbe, mint a válogatottak esetében, hiszen az elmúlt években több sikert is arattak magyar csapatok északi ellenfeleikkel szemben. A bajnoki címvédő Bulldogok például tavaly is és idén is verte már a morva Sárkányokat, míg az Esztergom idén megfricskázta a Ricany csapatát. A lecke tehát fel van adva a sikerre éhező kecskeméti legénységnek, megmutatni, hogy a Hírös-városi csapat is képes felemelkedni a cseh klubcsapatokat oktatók sorába. Az EDF Energy Cup hetedik helyéért folytatódó küzdelem visszavágójára egy hónap múlva, április 30-án kerül majd sor Brno-ban, tehát nem mindegy milyen előnyt sikerül esetleg kicsiholni az első mérkőzésen.

A „kecskeméti csillagok állása” lehetne ugyan jobb is a mostani összecsapás kapcsán, a villámlábú Nagy Tamás továbbra sem egészséges, valamint a nagy küzdő Sütő és a válogatott erőssége Réfi sérülései miatt változtatásokra kényszerül Gica Vacaru, az egyébként több meglepetéssel is készülő KARC tréner. A félprofi státuszban működő Sárkányok csapatával március 20-án, vasárnap 15 órától mérkőzik meg a KARC a Széktói Stadion 4-es pályáján.

EDF Energy Cup, helyosztó mérkőzés
Kecskeméti ARC – RC Dragon Brno (CZ)
2011.03.20. vasárnap 15.00
Széktói Stadion 4-es pálya
Jv: Priskin