Közös ceglédi-kecskeméti csapat az NBI-ben

IWIW megosztásTwitterFacebook
NB I

Augusztus 8-án a KARC Klubházban tartott megbeszélésen elvi megállapodás született a Ceglédi Kék Nefelejcs és a KARC vezetősége között, hogy a 2014-15-ös bajnoki szezonban közös csapatot neveznek az NB I osztályba. Ezzel a ceglédiek egy osztállyal magasabban próbálják majd ki magukat, ami újabb motivációt jelenthet lelkes csapatuknak, míg a KARC részéről újra felmerült az igény, hogy a visszatérő, korcsoportjukból kiöregedő, extraligában kevesebb játéklehetőséghez jutó játékosoknak is lehetőséget biztosítsanak valamelyik alsóbb osztályban.

A részletekről később kerül sor egyeztetésre, de annyi már biztos, hogy az edző személye kecskeméti lesz, az edzések helyszíne pedig a Széktói Stadion, illetve, hogy a költségeket 50-50%-ban állják majd a csapatok. A hazai találkozók többségére Cegléden kerül majd sor, ezzel is megpróbálva elősegíteni a rögbi ismertségének növelését a városban. Az edző személyére több név is felmerült az elnökség részéről, bejelentés egy-két héten belül várható.