Öt KARC-os az Izrael ellen készülő keretben

IWIW megosztásTwitterFacebook

Október 27-én kezdi meg felkészülését a magyar válogatott az Izrael elleni ENC mérkőzésre. A Gheroghe Vacaru által irányított csapatban újabb fiatalok mutatkozhatnak be, akik között két U20-as kecskeméti Tóth Dániel és Gyenes Ede is első pályára lépésére készülhet a felnőttek között.

 

 

A 21 fős keretbe összesen öt kecskeméti kapott meghívást, a fiatalokon kívül a már rutinosnak számító Nagyhegyesi és Réfi mellett Bartus kapott behívót. A mérkőzésre október 30-án szombaton kerül sor Netanyában a Wingate Stadionban. A két válogatott először méri össze erejét története során. Az idén megváltozott ENC lebonyolítási rendszerben a 2C csoportba sorolt Magyarország, Norvégia, Dánia és Ausztria mellé feljutóként csatlakozott  Izrael igazi fekete ló. Reméljük az információ hiánya és az ellenfél alacsonyabb osztálybeli múltja nem teszi elbizakodottá válogatottunkat, akiknek céljaik elérése szempontjából nagyon fontos, hogy az osztrákok elleni győzelem után idegenben is begyűjtsék a győzelemért járó pontokat.