Kecskeméten indul a 2015-ös Rögbi VB selejtezősorozata

IWIW megosztásTwitterFacebook

A Rögbi Világszövetség támogatásával idén a Föld minden kontinensén nagy ünnepség keretében indítják el a VB selejtezőket, Észak- és Dél-Amerika, valamint Ázsia és Afrika után Európán a sor, hogy megnyissa a küzdelmeket a 2015-ös angliai VB részvétel előtt. Október 6-án Kecskeméten, a Magyarország – Bulgária összecsapással indul útjára a 2015-ös Rögbi Világbajnokság európai selejtezősorozata. Miközben a hat legerősebb európai csapat (Franciaország, Anglia, Wales, Írország, Skócia és Olaszország) már résztvevőnek mondhatja magát, a maradék három kontinentális kvótára összesen 32 ország pályázik, melyért az elkövetkezendő három évben pontosan 100 mérkőzést játszanak majd. A magyar csapat célkitűzése, hogy az első fordulóból továbbjusson, melyre akkor nyílik esélye, ha a soron következő négy mérkőzését megnyeri a Bulgária, Szlovénia, Ausztria és Ciprus ellen öt kecskeméti játékost soraiban tudó válogatottunk.

A jeles esemény kapcsán, melynek fővédnöke dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, egész napos rögbi programmal készül a szervező, és a helyszínt biztosító Kecskeméti Atlétika és Rugby Club. A Széktói Stadionban délelőtt 10 órától Országos Diákolimpia és Női Rögbi Bajnokság veszi kezdetét, majd 13 órától magyar-olasz veterán mérkőzésre kerül sor. A korosodó rögbiseket 13.30-tól a jövő reménységei váltják a kecskeméti óvodák váltófutása keretében, majd 14 órától kerül sor a Magyarország – Bulgária Rögbi Világbajnoki selejtezőmérkőzésre. Óriási megtiszteltetés, hogy a helyszínre érkezik a 2003-as angol világbajnok csapat tagja, a VB nagykövete, Lawrence Dallaglio is, aki elhozza Kecskemétre a Rögbi Világbajnoki trófeát, a Webb Ellis Kupát is.

Program

10.00 - 13.30 Országos Rugby Diákolimpia Területi Döntő
Korosztályok: U8, U10, U12, U15, U18

10.00 – 13.30 Magyar Női 7-es Rugby Bajnokság első forduló

11.00 – 12.00 Sajtótájékoztató, a Világ- és az Európai Rögbi Szövetség elnökeivel, a Rögbi Világkupa hivatalos bemutatása a Széktói Stadion Klubtermében

13.00-13.30 A 2013-as Veterán Rugby Európa Bajnokság bemutató mérkőzése
Magyarország – Olaszország

13.30 – 13.50 Kecskeméti óvodák váltóversenye

14.00-15.30 2015 Rugby Világbajnokság Európai selejtezősorozat, nyitó mérkőzés
MAGYARORSZÁG - BULGÁRIA
Széktói Stadion centerpálya