Hírek jéghideg URSUS mellé

IWIW megosztásTwitterFacebook

Bár a bukaresti zord időjárás kérdőjelessé tette, végül mégis teljes fordulót rendeztek az ENC 1A csoportban a hétvégén. Meglepetésekben nem volt hiány, elég csak a grúzok szoros lisszaboni győzelmére, illetve a románok nagy arányú sikerére gondolni.

A forduló legnagyobb kérdése az volt, hogy vajon az eddig remekül szereplő portugálok otthon tudják-e tartani a pontokat a VB résztvevő grúzok ellen. A rendkívül szoros mérkőzésen kétszer is vezetéshez jutottak a hazaiak büntetőből, de a félidő utolsó percében célt értek el a vendégek, így 6-10-es előnnyel vonulhattak pihenőre. A második játékrészben egy-egy büntetőt értékesítettek a felek, majd a 74. percben alakult ki a végeredmény egy újabb portugál büntető után (12-13). Hiába a lelkes hazaiak erőfeszítése, már nem tudták megfordítani a mérkőzést.

A románok ehhez képest a vártnál is simábban gázoltak át az oroszokon. A két VB résztvevő összecsapásán a tölgyek végig fölényben játszva múlták felül ellenfelüket.

A harmadik mérkőzésen az ukránok vendégjátéka nem okozott sem meglepetést sem nagy nehézséget a spanyoloknak, egy percig sem volt veszélyben a hazaiak győzelme.

A következő fordulóra március 12-én kerül sor ahol kétség kívül a Románia - Grúzia összecsapás lesz a legérdekesebb, ezen kívül Spanyolország - Portugália és Ukrajna - Oroszország mérkőzéseket játszanak még.