Kilenc kecskeméti fiatal az U18 első edzésén

IWIW megosztásTwitterFacebook

Február 3-án megkezdődött az U18 válogatott felkészülése a kispesti KAC pályán. Kecskemétről Nagy József és Szitás Ádám vezetésével kilenc játékos indult útnak, hogy részt vegyen az első keretedzésen. A zord időjárás miatt főleg erőnléti, állóképességi feladatok és felmérések voltak a programban, ami igencsak megviselte az ország minden részéből érkező mintegy 40 fős keretet. Az első keretszűkítésre a következő február 17-i edzést követően kerül sor. Ezt követően március 3-án találkozik a 30 fős keret, akik március 14-17 között Esztergomban a B csoportos EB helyszínén fognak edzőtáborozni.  Az EB előtt a Húsvét Kupán vesz részt a válogatott, itt szűkül majd a keret a végleges 26 főre. Április 2-án beköltözés az esztergomi RCH-ba, ahol megkezdődik a küzdelem az A csoportba való visszajutásért Moldávia, Bulgária és Ausztria ellenében. A magyar csapat április 3-án szerdán a sorsolás szerint Ausztria válogatottja ellenében vívhatja ki a csoport döntőbe jutást.