Felkészülési terv aTrevizoi U18 EB-re

IWIW megosztásTwitterFacebook

A trevisói Európa-bajnokságra készülő U 18-as válogatott edzőtáborát március 6-9. között tartjuk Százhalombattán. Eddig úgy tűnik, hogy a támogatók lehetővé teszik, hogy a szállásdíjat és napi kétszeri meleg étkezést térítés nélkül biztosítsuk a résztvevőknek

(kivéve a battai játékosokat, akik hazamennek esténként). A reggelit érdemesebb mindenkinek magának megvenni, mivel így igénye szerint étkezhet; köztudott, hogy a reggelit „éri meg” a legkevésbé vendéglátóipari helyen megvenni. Az edzőtábor programja:

 

Érkezés és távozás magánerőből.

Naponta:

délelőtt 10 óra: edzés (pénteken edzőmeccs)

délután 14 óra: taktikai- és szabályismertető

délután 15 óra: edzés

Kerethirdetés március 9-én a délelőtti edzés után.

Március 9-én délután nem lesz edzés, helyette táborzáró bankett. Utána mindenki egyénileg hazautazik.

A készülő bő keret tagjai:

Juhász Imre, Szőnyi Dániel, Prakter Attila, Gecse Dániel (vicekapitány), Tóth Máté, Kőrösi Gergő, Kriskó Tibor, Kriskó Bence, Bán Gergő, Zsembery Gyula, Tóth Roland, Janotka Balázs (Bulldogok), Gyenes Ede, Tóth Antal, Lukácsi Tamás, Németh Máté, Schrauf Kont (KARC), Gyulai András (FRC), Bárdos András, Terhes Zorán (Szeged), Willem Patrik, Princz Ádám, Ladányi Gergő (csapatkapitány), Mogyorósi Donát, Csépke Csaba, Roósz István (Vitézek), Danó Dániel (Dunaújváros), Péter Balázs, Muskovits Márk (Velence), Varga András (Biatorbágy), Charles Blancard, Nicolas Filliat, Clemant Gorjoux, Anthony Forriére (Accueil Budapest) (Összesen 8 klub).

Sajnálatos, hogy több klub nem is küldött sem a felmérésekre, sem a közös edzésekre egyetlen játékost sem! Nagy kérdés akkor, mire is kapjuk az IRB-támogatást és mire fizetjük ki a klubokhoz tartozó iskolai csoportokért? Ez is nagy témája lehet a februári megbeszélésnek!

A legutóbbi, 19-ére halasztott edzésen a fentiek közül 1 játékos hiányzott csak – ez a példamutató hozzáállás dicséri mind a klubot, mind a játékosokat, mind a szülőket. Reméljük, hogy ennek a csapatnak az eredményeire, a mutatott játékára és viselkedésére is büszkék lehetünk majd a jövőben is!

 

Azoknak az edzőkollégáknak, akik eddig is támogatták a közös munkánkat, a magunk és az MRGSZ köszönetét tolmácsoljuk, és megkérjük őket, hogy a hátralévő bő egy hónap alatt továbbra is mindent tegyenek meg a játékosok jó felkészüléséért.

Tóth Sándor