Kísért az elvesztett bajnoki döntő

IWIW megosztásTwitterFacebook
2010/11-es bajnoki szezon

Sokan féltették a tavalyi ezüstérmes KARC csapatát, miután a nyáron jelentősen megváltozott játékoskerete, valamint Vacaru mester a sérülések és egyéb okok miatt a lehetséges nyolc helyett mindössze három cserét tudott a padra ültetni. A szezonnyitón, a kecskemétiek döntőbeli ellenfele, a bajnoki címvédő Bulldogok érkeztek a Széktói Stadionba, hogy „újrajátsszák” a júniusi 16-24-es eredményt hozó finálét. Az olajvárosiaknál is jelentős mozgások voltak a nyáron, a magyar bajnokság egyik legjobb játékosa Deli Róbert érkezett Esztergomból, valamint távozott három kiegészítő játékos az Elefántok csapatához.

A forgatókönyv nagyban hasonlított a júniusi döntő eseményeire, mivel alig két perc elteltével, óriási kecskeméti bakit követően már célt értek el a Bulldogok (0-5). Lassan kezdtek magukra találni a hazaiak, de látszott, hogy tolongására ezúttal is óriási nyomást helyez a közel 100 kg-mal nehezebb vendégcsapat. Minden egyes bedobásért és tolongásért meg kellett küzdeni, nyitott csomagokban 20-30 métereket haladtak a Bulldogok, rendkívül nehéz perceket okozva ezzel a kecskeméti védőknek. A nagy nyomáson Vacaru pontos, tért ölelő rúgásai enyhítettek folyamatosan, valamint kontratámadásokból rendre életveszélyes helyzeteket alakítottak ki a KARC-osok. Az első fertályórában az új igazolás Deli révén tovább növelte előnyét a vendégcsapat (0-12), ám az összeroppanás helyett szinte azonnal szépítettek a kecskemétiek Németh révén, Vacaru pedig kiszorított helyzetből értékesítette a jutalomrúgást (7-12). Nyílttá és élvezetessé vált a játék, egyre inkább átvette a kezdeményezést a hazai csapat, az utolsó negyedórában csak egy cél erejéig látogattak át a vendégek a kecskeméti térfélre, amire újfent gyorsan reagált Vacaru hét pontot érő akciója révén a KARC (14-17). Percekig borzolta a kedélyeket a félidő hajrájában a kecskeméti szélsőt Nagy-ot két méterrel a célterület előtt labda nélkül letaglózó vendég „akció”, amely révén átvehette volna a vezetést a hazai csapat, ehelyett azonban maradt a soványka vendégelőny.

 

A második játékrészben rákapcsoltak ismét a Bulldogok és egy újabb óriási kecskeméti bakit, valamint erősen vitatható helyzetet követően sikerült növelniük előnyüket (14-22). A nyolc pontos hátrány ledolgozása érdekében minden tartalékát mozgósította a hazai csapat, de ezúttal remekül zártak a battai védők, amikor pedig már ők is verve voltak úgy hihetetlen szerencsével úszták meg a helyzeteket. Így történt ez a hazai csapatkapitány Németh esetében, aki már senkitől sem zavartatva próbálta a vendég célterületen szaladva a kapu közepéhez közel letenni a labdát, ám előre ejtette a játékszert, így odalett a már zsebben érzett újabb hét pont és nem sikerült egy pontosra olvasztani a hátrányt. Ezen a szinten már egy-egy hiba is eldöntheti a mérkőzést, melyből a szombati napon hármat is vétettek a Hírös városiak. Az utolsó percekig ostromolta a battai védvonalakat a jelentősen megfiatalított kecskeméti legénység és bár nem sikerült fordítani, a nyolc pontos vereség pedig a döntőbeli eredményt idézi, játékban és fejben rengeteg potenciát mutattak fel a hazai kék-fehérek.

 

Rögbi Extra Liga 1. forduló

2010.09.04. szombat 16 óra
Kecskeméti ARC – gas.hu Battai Bulldogok RK  14 – 22  (14 – 17)
Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya
Játékvezető: Suiogan Károly

Kecskeméti ARC – Dulgheru (Fehér), Borbély, Sütő, Gyenes, Szundy, Köteles, Tóth, Réfi, Németh, Vacaru, Túri, Nagy (Schrauf), Jámbor (Lukácsi), Nagyhegyesi
Pontszerzők: Vacaru 9, Németh 5
Vezetőedző: Gheorghe Vacaru

A vasárnapi napon sem örülhettek felhőtlenül a hazai szurkolók, hiszen a bemutatkozó mérkőzésén szoros eredmény, de kecskeméti vereség született a tavalyi második helyezett szegedi csapat ellenében. Örvendetes azonban, hogy a fiatalok és idősebb játékosok egyvelegéből összegyúrt KARC 2 nem csak hogy tisztesen helytállt, de végig méltó ellenfele volt a rendkívül jól összerakott Tisza-partiaknak.

 

Rögbi NB I 1 forduló
2010.09.05. vasárnap 13 óra
Kecskeméti ARC – Fit World Gorillák Szeged RK  24 – 17 (5 – 12)
Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya
Játékvezető: Törőcsik Sándor