RRC: Taktikus győzelem a bosnyák bajnok ellen

IWIW megosztásTwitterFacebook

 

Szombaton a bosnyák válogatott gerincét adó Celik Zenica csapata érkezett Kecskemétre a Reginális Rögbi Kupa (RRC) második fordulójában. Szeptemberben mindkét csapat vereséggel kezdte a sorozatot, így ezúttal már győzelmi kényszer alatt játszott az életben maradás érdekében, a tavaszi rájátszásba ugyanis, csak a csoport első két helyezettje juthat be.

A KARC a hazai pályán kívül számíthatott arra is, hogy a bosnyákok nyolc óra utazást követően lépnek pályára, akik hamar rácáfoltak erre a várakozásra, hiszen mind fejben, mind játékban frissebbnek tűntek a kecskemétieknél. Mindez annak ellenére igaz, hogy már a negyedik percben hazai vezetésnek örülhetett a szép számú közönség, de ehhez előbb egy óriási vendégbaki, majd Kőműves 60 méteres sprintje is kellett. Nagyhegyesi bevágta a büntetőt, így hamar magához ragadta a vezetést a KARC (7-0). Mindkét oldalon jól zártak a védelmek, a Zenica akcióira azonban egyre sűrűbben érkezett válasz a hazai oldalról is, így a játék a félidő derekára kiegyenlítetté vált. Nagyhegyesi egy kihagyott és egy értékesített büntetőt is jegyzett, így ha minimálisan is, de sikerült növelni az előnyt (10-0). Ugyanez a vendégek oldalán nem sikerült, miután két rúgást is kihagyott a bosnyák Zadic. A félidő végén a mérkőzést kitűnően kézben tartó horvát Matosic játékvezető megelégelte a sorozatos szabálytalanságokat és tíz perces pihenőre küldte a hazaiak válogatott játékosát Réfit.

 

A második játékrészt emberhátrányban kezdő KARC Nagyhegyesi büntetőjével hamar növelte előnyét (13-0), míg a bosnyákok még a kiállított kecskeméti visszatérése előtt kihasználták tolongás emberfölényüket és Fetic révén célt értek el (13-5). A jutalomrúgással ezúttal sem volt szerencséjük, így a különbség továbbra sem olvadt veszélyes mértékűre. Gyorsan jött azonban a hazai válasz, az időközben kiegészülő KARC részéről Fehért állították meg szabálytalanul a bosnyák védők, céltól fosztva meg így a csapatot: jutalmul Suljic mehetett 10 percre pihenni, illetve büntetőcél járt a KARC-nak. Nagyhegyesi ismét értékesítette a jutalomrúgást, így az előny újfent megnyugtatóvá vált (20-5). A KARC még a bosnyák emberhátrány letelte előtt újra büntetőhöz jutott, amit taktikusan kapura rúgásra váltott, Nagyhegyesi pedig nem hibázott (23-5). A különbség érthető módon megnyugtatta a hazaiakat, de meglepetésre cseppet sem kedvetlenítette el a vendégeket, akik mindent egy lapra feltéve rohamoztak. A fejetlen rohamok azonban túl azon, hogy több veszélyes akciót is eredményeztek a kecskeméti célterület közelében, többnyire apró hibákon csúsztak el, így hiába ért el mezőnyfölényt a Zenica, nem tudta azt pontokra váltani. A vendégeket dicséri, hogy az utolsó percig küzdöttek a szépítésért, ami végül sikerült is nekik, Oruc révén célt értek el, a jutalomrúgás ezúttal sem sikerült, így beállították ezzel kialakult a végeredmény (23-10).

A KARC taktikus játékával fokról-fokra felőrölte ellenfelét, védekezésből a kapott két cél ellenére is jelesre vizsgázott. Mindkét előbb felsorolt erényére, valamint a támadójáték javítására is szüksége lesz két hét múlva Belgrádban, ahol a szerb bajnok Pobednikhez látogat és küzd majd meg a továbbjutásért. Idegenben bár több szoros mérkőzést is játszottak már a szerb fővárosban a kecskemétiek, eddig még nem sikerült nyerni, de  soha jobb alkalmat mint a négyes döntőbe jutást érő november 30-i mérkőzést. A nándorfehérvári portya előtt azonban november 23-án még Budapestre utazik a csapat revansot venni a Száműzöttektől két hete elszenvedett arcpirító 7-3-as vereségért.

RRC 2. forduló

Kecskeméti ARC – Celik Zenica (BIH)  23-10 (10-0)

Széktói Stadion 4-es pálya 284 néző

vezette: Matosic (HR)

Kecskeméti ARC: Borbély (Kiss), Kis, Réfi, Sütő (Asztalos), Csiernik, Tóth, Fehér, Köteles, Németh, Almási, Schrauf, Beke (Túri), Horváth, Kőműves (Kovács), Nagyhegyesi

játékos-edző: Németh Krisztián

pontszerzők: Kőműves 5, büntetőcél 5, Nagyhegyesi 13

 

A mérkőzés riportja az RRC honlapján az alábbi LINK-en található.