Nem sikerült a bravúr 7s válogatottunknak

IWIW megosztásTwitterFacebook

Az idei évtől változott a FIRA 7s Grand-Prix lebonyolítása, a XV-ös rögbihez hasonlóan erősorrend szerint állították össze a csoportokat. A legjobb 12 alakulat a négy állomásos Grand Prix keretein belül csatározik, a Divizió A-ban szereplő 12 csapatnak két tornát, míg a magyar válogatottnak is helyet adó Divizió B-ben mindössze egy tornát rendeztek. A hét végi lettországi viadalon a feljutást jelentő tornagyőzelemért harcolt válogatottunk és bár az utóbbi évek legjobb eredményét érte el, nem sikerült a bravúr, idén már nem először ismét a szerbek törtek borsot az orrunk alá.

A torna első napján a nyitó mérkőzést játszva Észtországot 33-7 arányban oktattuk, majd következett Bulgária, akik már kicsit több ellenállást tanúsítottak (24-7). Ezt követően a norvégoknak sikerült visszavágniuk az egy hónappal ezelőtti XV-ös vereségükért (17-24) és sajnos a házigazda lettek is megleptek bennünket (5-19), így némileg csalódást keltő 2-2 győzelemmel és vereséggel álltunk az első nap után. A csoportban így még mindig volt esély a második helyre, hiszen a norvégok csak bennünket győztek le, tehát a másnapi Málta elleni meccset mindenképpen hozni kellett a csoport második helyéért és az elődöntőért.

Ezt a kötelezőt sikerült is teljesíteni vasárnap Málta nem jelentett akadályt (22-7), így jöhetett az elődöntő a másik csoportot megnyerő Szerbia ellen. Déli szomszédaink ismét nem álltak hadilábon fortunával, mivel mindössze egy sikeres jutalomrúgással, de felülmúltak bennünket az elődöntőben (10-12), míg a másik ágon Lettország lemosta Görögországot (31-0).

A kisdöntőben magabiztosan hoztuk a győzelmet a görögök ellen (17-5), míg a Szerbek behúzták a továbbjutást az erejükkel teljesen elkészülő lettekkel szemben (24-19).

Mindenképpen dicséret illeti a válogatottat, bele gondolni is fájó, hogy mi lett volna, ha rendelkezésre állnak és segíteni tudják nemzeti csapatunkat a sérülés és munkahelyi elfoglaltság miatt a válogatottságot visszamondó esztergomi és kecskeméti játékosok. Így a kényszerűségből a magyar 7s bajnok Bulldogokból és az Indiánokból álló csapat kihozta magából a maximumot, sajnos ez idén nem ért feljutást, de jövőre egyértelmű a célkitűzés, fel kell jutni a Divizió A-ba.