KARC és Bulldogok a hármas szám bűvöletében

IWIW megosztásTwitterFacebook

A sors fintora vagy a sorsolás szeszélye, talán mindegy is melyiknek köszönhető, hogy két héten belül másodszor találkozik egymással a két nagy rivális a KARC és a Bulldogok csapata. Ezúttal sem lesz kicsi a tét, hiszen a Magyar Kupa elődöntőjében, mindössze egy mérkőzés lesz hivatott eldönteni, hogy ki küzdhet meg a díszes trófeáért. Azért a Kupáért, melyet tavaly nagy csatában éppen a Bulldogok elől halászott el az Esztergomi Vitézek csapata, vigasztalódva a bajnoki serleg elvesztése okán. A „díszes” hármasból csak a kecskemétiek maradtak fényes „vitrin-dísz” nélkül, hiszen tavaly a Kupa elődöntőjében, illetve idén júniusban a bajnoki fináléban is a Vitézek ütötték el őket a végső győzelem lehetőségétől. Még inkább pikáns a szombati összecsapás azok után, hogy idén júniusban a bajnoki elődöntőben Százhalombattán óriási meglepetésre a kecskemétiek bizonyultak jobbnak egy a végletekig kiélezett mérkőzésen az utolsó pillanatban értékesített három pontos rúgással. Két hete viszont revansot vettek a Bulldogok szintén három pontos győzelmet jegyezve a KARC felett, igaz csak egy „sima” bajnoki keretében.

Most végre eljön az igazság pillanata, idén harmadszor és vélhetően utoljára találkozik egymással a két gárda nem a bajnoki pontokért, hanem a lehetőségért, hogy megszerezzék a második legfényesebb trófeát a Magyar Kupát. A másik ágon szintén hasonló céllal lép pályára a Bp. Exiles és az Esztergomi Vitézek gárdája, így szombat késő délutánra kiderül, ki küzdhet meg a serlegért az október 20-i döntőben.

A fő mérkőzés előtt 12 órától a KARC kadett, majd 13 órától a junior csapata találkozik utánpótlás bajnoki mérkőzés keretében a Ferhévári Vadkanok RK gárdájával.

 

Magyar Kupa Elődöntő

Kecskeméti ARC – Battai Bulldogok RK

Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya

2012-10-13, szombat 14 óra

 

Utánpótlás bajnokság

Kecskeméti ARC - Fehérvár RK

Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya

2012-10-13, szombat

12 óra kadett mérkőzés

13 óra junior mérkőzés