Kupadöntőben a KARC rögbisei!

IWIW megosztásTwitterFacebook

 

Négy hónap után újra elődöntőben találkozott egymással a KARC és a Bulldogok csapata, de míg júniusban Százhalombattán a bajnoki finálé volt a tét, addig szombaton, Kecskeméten a kupadöntőbe kerülés lebegett a játékosok szeme előtt.

Bár a statisztika nem hazudik, ezúttal mind a két fél a saját szája íze szerint értelmezhette, a vendégek a két héttel ezelőtti három pontos győzelmükre emlékeznek szívesen, míg a Hírös városiak inkább a szintén három ponttal megnyert bajnoki elődöntőn nosztalgiáznak. Az mindenesetre tény, hogy rendkívül szoros mérkőzéseket hozott az elmúlt időszak a két gárda életében és ezúttal sem számítottak másra a szép számban gyülekező nézők.

 

A mérkőzés első percében hibát-hibára halmozva és rendkívül enerváltan kezdett a hazai csapat, Janotka 8 perc alatt két büntetőt küldött a H alakú kapuba, így juttatva előnyhöz a rendkívül sikeréhes Bulldogokat (0-6). Fertályóra kellett a hazaiaknak, hogy Beke sikeres büntetője révén közelebb kerüljenek kicsit ellenfelükhöz (3-6). Ezt követően szinte megtáltosodott a kék-fehér alakulat és sorozatos támadásokat vezetve végül Túri céljával valamint Nagyhegyesi jutalomrúgásával megfordították az állást (10-6). Az olajvárosiakat azonban nem olyan fából faragták, hogy rögtön megtörjenek egy ilyen fordulattól, fokozatosan hozták fel magukat és dominálták is a félidő utolsó perceit, azonban ez pontokban egyelőre nem mutatkozott meg.

A második játékrész megint hazai rövidzárlatokkal kezdődött, a Bulldogok gyors célt elérve ismét maguk felé billentették a mérleg nyelvét (10-13). A nagy tét és a két csapat közötti kis különbség láttán mindenki elkönyvelte a szoros mérkőzést, a forgatókönyv ezúttal azonban még tartogatott meglepetéseket. Alig négy perccel a battai fordítás után, egy remek tolongás akció végén Réfi célja és Nagyhegyesi jutalomrúgása már ismét kecskeméti előnyt hozott (17-13). Rendkívül feszült, de mindvégig sportszerű küzdelem folyt a pályán, mindkét oldal folyamatosan próbálta átjátszani magát a védelmi vonalakon, de hol egy elrontott passz, hol a hősies védők akadályozták meg a pontszerzést. Az 57. percben aztán a frissen beállt kecskeméti Tóth Ádám futott el a bal oldalon, közel negyven méteres célját már nem tudták megakadályozni a kétségbeesett battai védők. Beke kiszorított szögből értékesített jutalomrúgása pedig megnyugtató előnyhöz juttatta a KARC-ot (24-13). A játék ezt követően leginkább a pálya középső harmadában folyt, egy kecskeméti támadás azonban ismét pillanatok alatt visszájára sült el. Egy rosszul elrúgott labda és a fáziskésésben lévő védekezés okozta zűrzavart villámgyorsan kihasználták a vendégek, újabb ötpontos akciót teljesítve. A jutalomrúgásnál Teisenhoffer hibázott így csak hat pontra olvadt a hazai előny 13 perccel a vége előtt (24-18). A hátralévő időben folytatódott a nagy küzdelem, Beke középről elvégzett jutalomrúgása ismét megnyugtatóvá tette a kecskeméti vezetést (27-18), amit Gyenes tízperces kiállítása sem tudott már elrontani, az utolsó perceket emberhátrányban kivédekező KARC megérdemelten örülhetett a győzelemnek és a kupadöntőbe jutásnak.

Ezzel a sikerrel ismét nagy fegyvertényt hajtott végre a kecskeméti csapat, hiszen egy éven belül mind a bajnokság, mind pedig a Magyar Kupa döntőjébe is bejutott. Reméljük ezúttal sikerül majd visszavágni és elhozni a Kupát, hiszen a másik ágon az Exiles elleni győzelmükkel az Esztergomi Vitézek jutottak be a fináléba (7-17), így megismétlődik a bajnoki döntő párosítása. A ’Deja Vu’ érzés tehát ezúttal is adott, hiszen csak úgy, mint júniusban ezúttal is Esztergomban, a hazai csapat a Vitézek ellen léphet pályára a KARC, azért hogy megszerezze története első Magyar Kupa győzelmét.

Rögbi Magyar Kupa Elődöntő
Kecskeméti ARC – Battai Bulldogok RK 27-18 (10-6)
Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya 100 néző
Vezette: Szeidl

Kecskeméti ARC – Kiss (Nagy), Fehér (Baranyi), Borbély (Kádár), Asztalos (Tóth), Csiernik, Bartus, Gyenes, Réfi, Németh, Beke, Schrauf, Túri, Jámbor, Kőműves, Nagyhegyesi

Pontszerzők: Beke 8, Réfi 5, Túri 5, Tóth Á. 5, Nagyhegyesi 4