Folytatása következik: Furcsa körülmények között vesztett elődöntőt a KARC

IWIW megosztásTwitterFacebook

Nem sikerült korrekt körülmények között a pályán eldönteni, hogy ki jusson a KARC - Vitézek párharcból idén a bajnoki döntőbe. A kecskeméti csapat jogosulatlan játék és bírói műhiba miatt óvást nyújtott be a Szövetség Versenybizottságához, így most már biztos, hogy zöld asztal mellett döntenek a kérdésben, pedig nem így kellett volna lennie... A KARC- Vitézek elődöntő nem várt módon már a pénteki napon elkezdődött, miután a csapatok által közreadott névsorban a Vitézeknél feltűnt két idény közben kölcsönbe érkezett játékos neve is. A KARC vezetése a Versenyszabályzatra hivatkozva ugyan még aznap állásfoglalást kért Versenybizottságtól, de a szombati kezdőrúgásig ez nem érkezett meg. Így a vendégeknél a kezdőben kaphatott helyet a Velencétől március 22-én kölcsönbe vett Czakó és időközben franciaországi ösztöndíjából hazahívott rendkívüli rúgóképességű Katona is.

Már az első pillanatban látszott, hogy az esztergomiak mindenkit összetrombitálva és összedrótozva a sorsdöntő összecsapásra, teljesen más iramot diktálnak az első percektől, mint tették azt két hete súlyos vereségüket hozó (40-24) mérkőzésen. A vendégek pontszerzését mégis a KARC hozta össze, két teljesen felesleges büntetőt ajándékozva a felvidékieknek, amit Katona biztos lábbal értékesített (0-6). Alig 10 perc alatt tovább nőtt a hátrány, miután egy tolongás akcióból immáron célt is szereztek a Vitézek (0-13). A lassan éledő kecskemétiek igyekeztek felvenni a ritmust, Túri áttörésénél, a célveszélyes helyzetbe kerülő Horváth kezéből még kipattant a labda, de néhány percre rá javított az ifjú center, Nagyhegyesi parádés futását követően célnak örülhettek a hazaiak. A jutalomrúgást Beke értékesítette, így közelített a hazai csapat (7-13). Sajnos a lélektani előnyt nem sikerült további pontokra váltani, helyette a veterán esztergomi Heckel fordult le egy nyitott tolongást követően a jobb szélen és senkitől sem zavartatva ismét növelte a vendégelőnyt, Katona pedig bevágta a jutalmat (7-20). A félidő hajrájára ismét megcsillant a remény a hazai felzárkózásra, Németh szemfülességét kihasználva gyorsan végzett el egy büntetőt, bár őt még sikerült megállítaniuk az esztergomi védőknek, érkezett Tóth és betette a labdát a célterületen belülre, Beke kiszorított szögből is eredményes volt a jutalomrúgásnál (14-20). További pontok már nem estek a rendkívüli hőség miatt vízszünettel is megszakított első félidőben.

A második játékrészben újra a vendégek kezdtek aktívabban, ezúttal ismét a jobb szélen Katona futott el, passzából a venezuelai Berbesi révén szereztek újabb célt az esztergomiak (14-25). Néhány perccel előbbi akciójuk után ismét Katona állt a büntetőből letett labda mögé és sajátját 13, míg csapata pontjainak számát 28-ra emelte. Fogytak a percek, de a KARC rendkívüli küzdeni akarásról tett tanúbizonyságot, a félidő felénél Gyenes célja és Nagyhegyesi jutalomrúgása révén újra szorossá tette a mérkőzést (21-28). A KARC futott az eredmény után, mindent egy lapra téve rohamozták a fáradó Vitéz védelmet, azonban két óriási hazai helyzet is kimaradt és ahogy az lenni szokott egy ellentámadásból a semmiből veszélyeztettek a felvidékiek. Azonban ez még nem volt elég, hihetetlen bírói műhiba is kellett a vendégek újabb céljához. Öt perccel a rendes játékidő vége előtt az addig a mérkőzést kézben tartó Szeidl játékvezető sípszavára 1,5m-re megállt a játék a kecskeméti célterület előtt. Az egymás hegyén-hátán fekvő játékosok épp kezdtek felkászálódni, amikor egy esztergomi támadó gondolt egyet és beugrott a célterületre a labdával. Mindenki megrökönyödésére a játékvezető újra a sípjába fújt és megadta a minden szabálynak ellentmondó célt. Értetlenül álltak a hazaiak az eset előtt, de hiába győzködték a játékvezetőt, ő már nem akarta felülbírálni saját hibáját, furán is nézett volna ki egy akción belül három ítéletet hoznia. Katona értékesítette a jutalomrúgást és így „bírói segédlettel” ismét tetemes hátrányba kerültek a hazaiak (21-35). A KARC a fennmaradó percekben utolsó erejéből is rohamozott. Előbb a felszabadítani igyekvő Suiogan rúgását blokkolta Túri az esztergomi célterület közelében, a kapufáról szerencsétlenül visszapattanó labda azonban elkerülte mind az érte nyúló Horváth, mind Kőműves kezét, így oda lett még egy óriási ziccer. Sütő révén végül az utolsó percben ismét szépítettek a heroikusan küzdő hazaiak, Nagyhegyesi jutalomrúgása pedig azt jelentette, hogy csupán a bíró által „adományozott” célnyi, azaz hétpontos különbség maradt a csapatok között (28-35). Ezzel azonban koránt sincs vége a az elődöntő történetének, hiszen a KARC Elnöksége a mérkőzésen 15 pontig jutó, célpasszt is adó és remekül játszó Katona, valamint Czakó jogosulatlan játéka, illetőleg a videófelvétellel alátámasztott bírói műhiba miatt a hétfői napon óvást nyújt be a Szövetség Versenybizottságához. A döntés nyolc napon belül várható.

DHL Rögbi Extraliga elődöntő
Kecskeméti ARC – Esztergomi Vitézek RK  28-35 (14-20)
Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya, 300 néző
Vezette: Szeidl

Kecskeméti ARC: Réfi, Kiss (Baranyi), Borbély (Szundy) (Kádár), Gyenes, Köteles, Tóth, Kis F., Fehér (Sütő), Németh, Beke, Jámbor (Schrauf), Túri, Horváth, Kőműves, Nagyhegyesi

Játékos-edző: Németh Kirszitán

Pontszerzők: Horváth 5, Tóth 5, Gyenes 5, Sütő 5, Beke 4, Nagyhegyesi 4