A fellebbezés, ami alapján megszületett a másodfokú döntés

IWIW megosztásTwitterFacebook
2012/13-as bajnoki szezon

A tovább után olvasható teljes terjedelmében a mindent vivő fellebbezés, melynek alapján felülbírálásra került az elsőfokú határozat. Vigyázat egészen elképesztő értelmezések a tavaszról és a 7-es bajnoki mérkőzések beszámításáról: 

 

MAGYAR RÖGBI SZÖVETSÉG

1146 Budapest, Istvánmezei út 1.-3.

Levelezési cím: 2500 Esztergom, Nagy Duna sétány 1.

Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Kapja: VERSENYBIZOTTSÁG

Tárgy: Fellebbezés a 2013. június 23.-i Versenybizottsági határozat ellen, ami érinti a KARC – Esztergomi Vitézek Extra liga elődöntőt

Tisztelt Versenybizottság!

Kedves Harmat Ákos VB Elnök Úr!

Kérem tisztelettel, hogy soron kívül a mai napon továbbítsa fellebbezésünket a fenti határozat tárgyában a fellebbviteli bizottságként eljáró MRGSZ elnökségének!

Tisztelt Fellebbviteli Bizottság!

Az alábbi pontokban szeretném kérni a felülvizsgálatot az ominózus mérkőzésre és az azt követő Versenybizottsági határozatra, mivel a határozat több pontja a megfelelő körültekintés nélkül és hiányos adatok beszerzésén alapulva került meghozatalra. A VB döntését helyezze hatályon kívülre, és a mérkőzés pályán elért eredményt hagyja jóvá!

1. A mérkőzést megelőzően a Játékvezetői Bizottság és a Versenybizottság is tájékoztatta a rájátszásba jutó csapatokat, hogy ellenőrizzék a helyes versenyengedélyeket és játékjogosultságokat, mindezt az elektronikus adatbázis alapján ki is listázta. Az Esztergom az összes versenyengedéllyel rendelkező játékost végig ellenőrzött, Jámbor Attila játékjogára külön kitérve, hiszen nemzetközi eltiltását töltve nem játszatta, valamint a két Velencei-tavi RSE-hez tartozó Katona Jonathán, Czakó Attila 2013. március 22.-től érvényes korlátozás nélküli kettős játékjoggal rendelkező játékos esetét is átvizsgálta, és papír alapú igazolásokat is a mérkőzésre összekészítette. Az elektronikus adatbázis éppen azért került kialakításra, hogy egyszerű, tiszta és gyors lekérdezést biztosítson, tehát az EVRAFC a legkörültekintőbben járt el ennek érdekében! A KARCtól „nem hivatalos úton” ugyan érkezett aggályosnak ítélt kérdés a kettős játékjoggal az Esztergomi Vitézek csapatában játszó Katona Jonathán, és Czakó Attila felől, melyhez bekérték a versenyengedélyükkel rendelkező Velencei-tavi Rögbi SE vezetőjének papírjait, egyeztetve ezt az esztergomi Szöllősi László edzővel.
Az eredeti papírokat a mérkőzés játékvezetőjének bemutattuk.

2. Az említett június 15.-i mérkőzés után, hivatalosan június 24.-én, 9 nappal később értesül az EVRAFC a mérkőzés megóvásáról, a vizsgálat folyamán semmilyen megkeresés nem érkezett a játékjog igazolásával kapcsolatban. Mivel a VB nem adott lehetőséget nyilatkozat tételre és az álláspontunk kifejtésére, ezért súlyos eljárási hibát vétett.

Szeretném továbbá jelezni, hogy amennyiben alaposan megvizsgálta a VB a mérkőzést, akkor miért nem tér ki hivatalból – óvás nélkül - a VB Tóth Dániel Mátyás jogosulatlan játékára, akinek piros lapos büntetéséről szóló eltiltást a Fegyelmi Bizottság meghozta, arról az érintetteket tájékoztatta. Bőhm Balázs főtitkár mindezt szóban közölte is Túri Pállal, valamint Szeidl Tamás játékvezetővel is, és ennek tudatában léptették pályára az eltiltott játékost. Amennyiben mégis úgy gondolják, hogy írásban kell minden fegyelemi büntetés alatt játszó játékos pályára lépését jelezni, akkor ezt kérem írásos jelzésnek tekinteni, és vizsgálják meg az esetet, és hozzák meg a szükséges döntést!

Minden ilyen eset a büntetés kihirdetéstől számít hatályosnak, hiába – a mai napig - nem született meg maga az írásos határozat (lásd például FIRA eltiltás Jámbor Attila ügyében 10 nap után érkezett határozat, de az értesítés megtörtént a hétvége előtt).

Az EVRAFC a jogosulatlan játékos szerepeltetését jelezte, amit az MRGSZ megfelelő bizottságának hivatalból meg kellett volna vizsgálni, és meghozni a szükséges döntést, de ha ezt nem tette akkor a VB döntése meghozatalánál figyelembe kellett volna vennie, és szankcionálnia az eltiltott játékost szerepeltető csapatot.

3. Bekérve magát a KARC óvását az MRGSZ-től, az alábbi pontokban egyetértünk:
- egyesületünk nem átigazolás, se nem kölcsönadással játszatta a két nevezett játékost, hanem a direkt erre az esetre a 7./2011.03.10. Elnökségi határozat által jóváhagyott, 2011. február 27.-én 16:36 órakor Túri Pál elnök úr javaslatából származtatott kettős játékengedéllyel. (Az emailes levelezés mellékletként csatolva a fellebbezésünkhöz, melynek folyamányaként született meg az elnökségi határozat.) A játékosok és a Velencei-tavi Rögbi SE kérésére született meg ez a megállapodás az extraligában való játék lehetőségre az EVRAFC-val! E szabályzatnak megfelelően a megállapodás március 22.-én életbe is lépett, mely teljes bajnoki szezonra érvényes a 3.3. alapján az engedély kiadásától számítva, mindenféle kikötés és korlátozás nélkül.

- a Versenykiírás és a Nyilvántartási, Igazolási, Átigazolási szabályzatunk sem foglalkozik a kettős játékjoggal, ezt a kérdést mindössze a 7./2011.03.10. elnökségi határozat szabályozza az alább idézett módon:

7./2011.03.10. Elnökségi határozat

A Magyar Rögbi Szövetség 2011. március 10.-én emailes levelezést követően (6 igen szavazattal: Túri Pál, Mézes Csaba, Tóth Sándor, Debreczeny Dénes, Szeidl Tamás, Szabó Levente, 1 nem Neuzer András) elfogadta az alábbi javaslatot, ami érinti a Nyilvántartási, Igazolási, és Átigazolási szabályzatot!.

Kettős játékengedély elit osztályban szereplő játékosok részére (elit osztály: a mindenkori magyar válogatott felnőtt és első utánpótlás kerete)

Az NB I és NB II bajnokságban működő sportszervezet elit osztályban szerződéssel rendelkező játékosa az Extraligában szereplő sportszervezettel kötött írásos megállapodás alapján, mindkét sportszervezet csapatában játszhat. A játékos játékengedélyének megosztása, átadása csak az átadó és az átvevő sportszervezet, továbbá a játékos között létrejött írásos megállapodás alapján történhet. A kettős játékengedély egyirányú ügylet, melynek értelmében alsóbb osztályú (NB I-es, vagy NB II-es) játékos kizárólag felfelé (Extraliga) játszhat. Ettől eltérő irányú ügylet nem engedélyezhető. Kettős játékengedély csak felnőtt csapatban való szereplésre jogosít, sportszervezetenként maximum 2 fő kettős játékengedéllyel rendelkező játékos szerepelhet. A kettős játékengedéllyel rendelkező játékosok egy hétvégén mindkét sportszervezet mérkőzésén pályára léphetnek, de csak mérkőzésenként nem több, mint 40 percet.

Kettős játékengedély kiadására kizárólag az alábbi kritériumok teljesülése esetén kerülhet sor:

-         23 év alatti életkor

-         Elit osztálybeli tagság

-         Érvényes versenyengedély megléte NB I-es, vagy NB II-es sportszervezet irányába

A kettős játékengedély megszerzése nem átigazolás, azt az MRGSZ Igazolási, nyilvántartási és átigazolási Bizottsága egy bajnoki évre engedélyezi. A kettős játékengedély kiadása a sportoló az alsóbb osztályú és az Extraligás sportszervezet együttes kérelmére történik az erre a célra rendszeresített Kettős játékengedély kérő lapon (3. sz. melléklet). Az engedély megadásának díja megegyezik jelen szabályzat 4.3 pontjában foglalt az átigazolásra alkalmazott díjakkal, az engedély kiadásának időbeli feltételeire pedig a 3.3 pontban megadottak alkalmazandók.

Ez alapján semmilyen korlátozás nincs a rájátszásban való szerepeltetésre.

4. Rájátszási bajnoki forma úgy fogalmaz:

“A rájátszásos bajnoksági formákban, a rájátszásban csak az a játékos nevezhető mérkőzésre, aki a tavaszi szezon elején már igazolt volt az adott csapatnál vagy legalább öt mérkőzést játszott az adott csapatban az alapszakaszban vagy leigazolással és nem átigazolással került a csapathoz.”

Tehát: tavaszi szezon elején!

- Ez a kitétel egybe esik mind az EVRAFC első mérkőzésével 03.09. Szeged, mind a kettős játékjog megállapodásával 03.22. A tavaszi alapszakasz mérkőzések márciusban kezdődtek, a tavaszi szezon elején, semmiképp nem a közepén, és feltétlenül nem a végén. Tehát azzal, hogy a kettős játékjogra vonatkozó három oldalú megállapodás március 22.-én megkötésre került, teljesült az a feltétel is, hogy a játékosok a tavaszi szezon elején már jogosultak voltak az EVRAFC-ben való játékra.

- Az öt alapszakasz mérkőzést pedig teljesítette az extraligás csapat a 03.22.-i dátum után, amelyből látszik, hogy a tavaszi szezon elejéről van szó! A játékosok a tavaszi bajnokság folyamán 6 alkalommal magukra is öltötték a Vitézek csapatának mezét, hiszen az Igazolási Bizottság által közölt adatsorból kimaradt a május 5.-i Százhalombattán megrendezett 7’s mérkőzések, ahol az 5 meccsből 4 alkalommal játszottak a nevezett játékosok.

- Mind a Velencei Kék Cápáknak, (Czakó esetében a junior is számít), mind a Vitézek csapatának volt elegendő bajnoki mérkőzése a tavaszi szezonban, amiben a nevezett játékosok a fejlődésük érdekében játéklehetőséghez jutottak, feltéve, ha nem voltak sérültek, illetve nem volt más elfoglaltságuk épp a másik csapatban.

- Az extraliga rájátszásban való játékjogosultság öt meccses kikötésére szóló szabály alkotása arra irányul, hogy ne közvetlenül (1-2 héttel korábban) a rájátszás előtt tudjanak a rájátszásba kerülő csapatok új játékosokat beszerezni, esetleg más rájátszásba nem kerülő csapatból, vagy külföldről.

- Továbbá, ez a rájátszásos bekezdés szintén egyértelműen vagylagosan fogalmaz a 3 feltétel közül bármelyik teljesülése esetén megadja a jogot a rájátszásban való játéklehetőségre. Esetünkben:

- fentiek szerint a tavaszi szezon elején már igazoltak voltak,

- fentiek szerint minimum 5 mérkőzést játszottak, ők 6 alkalommal történt meg

5. Jómagam, miután tudomást szereztem a Túri Pál által aggályosnak ítélt kettős játékjog kérdésről, még a mérkőzés előtt véleményt kértem az Igazolási bizottságtól, valamint a szabályok alkotásában és értelmezésében jártas fegyelmi bizottsági elnöktől, Fogarasi Gábortól. Fogarasi Gábor tájékoztatott, hogy a törvény, és szabály alkotásban azt az olvasatot kell érteni, amit a törvény/szabály alkotó célul tűzött ki, jelen esetben pedig az a cél, hogy a fiatal, tehetséges, alacsony osztályban szereplő játékos, játéklehetőséget kapjon, persze minden kritériumnak megfeleljen: megállapodás, 23 év kor alatt, válogatott (utánpótlás) kerettagság, érvényes versenyengedély.

Simon Péter nyilatkozata: A Nyilvántartási, Igazolási, Átigazolási szabályzat nem foglalkozik a kettős játékjoggal, az elektronikus adatbázisban a kettős játékjog ki lett adva, ahogy azt a 7./2011.03.10. Elnökségi határozat elrendeli, mindenféle kikötés nélkül. Az értelmezése szerint a kettős játékjoggal rendelkező játékos korlátozás nélkül játszhat a rájátszásban is.

Fentiek alapján kérem a Fellebbviteli Bizottságot, hogy a Versenybizottság határozatát semmisítse meg és a pályán elért eredményt hagyja jóvá!

Mindamellett kérem vegyék figyelembe, hogy ezen kettős játékjog szabály alapján az elmúlt évektől kezdve mostanáig (Csiernik János Békéscsaba – KARC 2011, 2012, Szabó István Cegléd – KARC 2012, Katona Jonathán Velence – Batta 2011, Drabbant Gergő Velence – Szeged, Szabó Gergely Fehérvár - Exiles) is több fiatal tehetséges játékos jutott olyan minőségi játéklehetőséghez, ami a fejlődésüket szolgálja, és egyszer sem képezte a vita alapját, hisz a szabály alkotásakor ez volt az elsődleges cél.

Sajnálattal tapasztalom, hogy a KARC a rögbi szellemiségével teljesen ellentétes módon viselkedik azzal, hogy immár harmadik alkalommal szeretne a rájátszásban zöld asztalnál előnyökhöz jutni!

Esztergom, 2013. június 24.

Tisztelettel:

Neuzer András s.k.

Esztergomi Vitézek RAFC Elnök