A másodfokú döntések

IWIW megosztásTwitterFacebook
2012/13-as bajnoki szezon

Sorozatunk záró akkordjaként a másodfokon eljáró szerv, Debreczeny Dénes, Tóth András és Habóczki Zsolt elnökségi tagok döntései, azok indoklásával:

Tóth András:

Tisztelt Elnökség,
A rendelkezésre álló dokumetumokból kitűnik, hogy a Versenyszabályzat megfogalmazása több helyen is értelmezésbeli problémákat vet fel, mivel véleményem szerint nem megfelelő a szóhasználata. Értem én ezalatt a következőket:
1. tavaszi szezon elejen - értelmezésem szerint a tavaszi szezon első mérkőzésére vonatkozó nevezési határidő időpontjában, de más értheti máshogy.
2. alapszakasz - mivel a versenyszabályzatban több bajnoki és kupa is kiírásra kerül, ezért valóban értelmezhető a Vitézek szerinti változat, de számomra nyilvánvalóan nem ez a helyzet, hanem az, hogy az adott verseny rájátszásában való szereplés feltétele az adott verseny alapszakaszában való előzetes szereplés.
3. átigazolás/leigazolás/kettős játékjog/kölcsön - a versenykiírás és az igazolási szabályzat különböző pontjaiban kitér ezekre a fogalmakra, de nem mindenhol mindegyikre, például: a kettős igazolás nem átigazolás, írja a szabályzat, de hogy leigazolásnak számít-e arról nem ejt szót; a "rájátszásban játszhat" részben pedig említve van az át- illetve leigazolás, de kettős játékjog nincs, a kölcsönről pedig ne is beszéljünk.
Nem csoda tehát, hogy értelmezésbeli külömbség van a két érintett csapat háza táján, és mindenkiben, aki átolvasta a dokumentumokat.
Alapvetően a Vitézek VB határozat fellebezésében felsorolt indokait az első két általam említett értelmezési problémával kapcsolatban nem tudom elfogadni, számomra mindkét megfogalmazás egyértelmű (bár nem egyértelmű megfogalmazású és így támadható). Az általam említett harmadik pont és annak értelmezhetetlensége minden további vitát a döntéshozók személyes belátására bíz.
Saját értelmezésemben a kettős igazolásra vonatkozó szabály elvével és szellemiségével megegyezően járt el a Vitézek vezetése (játéklehetőség biztosítása) a két szóban forgó játékos le/át/kettős igazolása során (már magam sem tudom hogyan hívjuk). Véleményem szerint, ha jelen szabály olyan módon való értelmezését, amit a KARC felvázolt, opciónak tartotta volna a Vitézek vezetés, megtalálták volna a módját, hogy szerepeltessék a szóban forgó játékosokat a megfeleló számú alapszakasz mérkőzésen, hiszen, ugyan a Szeged meccs után érkeztek, de még volt 5 mérkőzésük. Valamint a rájátszásban való szereplés korlátozása számomra nyilvánvalóan egy okból került kihangsúlyozásra:  senki ne igazoljon új játékost a rájátszásra, pl külföldről, vagy rivális csapattól.
A szabályzat pontatlan fogalmazása ellenére/miatt és a kettős igazolás bevezetésének szellemiségére vonatkozó vélelmezésem miatt a VB határozatával szemben a pályán elért eredményt javaslom jóváhagyni! Továbbá javaslom a szabályzatok említett részeinek jövőbeli átdolgozását tisztázás céljából!
Üdv,
Tóth András
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Debreczeny Dénes

Tisztelt Elnökség !

Abszolut egyet èrtek Tóth Andràs megállapításaival azokat azzal egészíteném ki hogy a magyar rögbi együttes érdeke hogy a tehetséges fiataljaink minél több és minél magasabb színvonalú mérkőzésen vegyenek részt. Sajnos ismét beigazolódik, hogy pontatlanok a szabályzataink, kiírásaink és nagyon kevés a valóban jó játékosunk.

Ebben a döntésben a pontatlanságok különféle értelmezhetőségek miatt a rögbi szellemiségét hívnám segítségül és a pályán elért eredményt javaslom elfogadni.

Kérek minden érintettet hogy szintén tegyen így és igyekezzünk a jövőben a pontatlanságokat kijavìtani hogy elkerülhető legyen minden évben ez a döntö körüli huza vona.

Üdvözlettel

Debreczeny Dénes

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Habóczki Zsolt

Tisztelt Elnökség,

kérem, hogy KARC-Esztergom mérkőzés óvása kapcsán a VB által hozott elsőfokú határozat kerüljön megerősítésre.

Indoklás:
A versenykiírás rendelkezik a kettős játékjoggal rendelkező játékosok szerepeltetéséről a rájátszásban.
Ez alapján az a játékos játszhat:
- aki a tavaszi szezon elején már igazolt volt az adott csapatnál vagy
- legalább öt mérkőzést játszott az adott csapatban az alapszakaszban

Mivel egyik játékos sem teljesítette a fenti kritériumokat, és szerepük a mérkőzés eredményének kialakításában döntő volt, így a jogosulatlan szerepeltetés miatt a KARC együttese hátrányt szenvedett.

További megjegyzéseim:
Sajnos olyan szituációban vagyunk, amelynek alapvetően nincs jó megoldása. Az egyik oldalról nem szerencsés, hogy pályán elért eredményt kell, kellene megváltoztatni, a másik oldalról pedig elkeserít a szabályok ilyen kreatív módon történő értelmezése (pl 7-es bajnokságon történő részvételt számítsunk extra ligás szereplésbe), kikerülés, semmibe vevése.
Hogyan lehet elvárni a jövőben a szabályok tiszteletét bármely magyar csapattól akkor, amikor a legnagyobb klubbok sem tudnak a mérkőzés előtt megegyezni a szabályok használatában, amikor egyértelműen rövid távú érdekek ilyen szinten írnak felül versenykiírást, igazolási szabályzatot?
Remélem lesznek válaszok ezekre a kérdésekre.

Üdv, H.