Frappáns fricska a Vitézeknek

IWIW megosztásTwitterFacebook

 

Fájó sebeket tépett fel a hideg szeptemberi szél szombaton a rögbi extraliga második fordulójában. A kecskemétiek ugyanis azt az Esztergomi Vitézeket fogadták, akiktől botrányos körülmények között szenvedtek vereséget a júniusi elődöntőben.

 

Az elődöntő óta bizony sok víz lefolyt a Dunán, de míg a KARC a saját nevelésű fiatalok beépítésébe kezdett, addig Najzer András esztergomi klubelnök a pénz taktikáját választva külföldről erősítette meg csapatát. Jelesül a román bajnok Temesvár alakulatából négy játékost igazoltak a felvidékiek, segítségükkel pedig a múlt héten saját pályájukon mértek megalázó vereséget a bajnoki címvédő Battai Bulldogokra (17-31). Az esztergomi „utánpótlás” taktika nem újkeletű, hiszen évek óta egy honosított francia és két venezuelai játékos van a klubnál, de tavaly két velencei fiatalt is „bekebeleztek”.

A kecskemétiek a nyarat a honi Beach rugby bajnokság megnyerésével múlatták, majd szeptember elején Ausztriában nyertek meg egy nemzetközi mini tornát. A bajnoki rajtra, azonban nem csak a valóságban gyülekeztek viharfelhők a Széktói felett, hiszen az ominózus elődöntőt lefújását követően a játékvezetővel való szóváltás miatt három meghatározó kecskeméti játékos is 6 hetes büntetését tölti, míg hárman sérülés miatt nem lehettek ott a kezdőben. Németh Krisztián játékos-edző a majd fél csapatnyi hiányzó tudatában egy fiatal és agilis támadósor pályára küldése mellett tette le voksát.

Szeles, hűvös, esővel tarkított időben kezdték meg a csapatok az összecsapást. Látszott, hogy ezen a napon nem csak egymással, de az elemekkel is meg kell majd küzdeniük a játékosoknak. Az első tíz perc enyhe hazai fölényt hozott, mind zárt, mind nyílt játékban némileg ellenfele fölé nőtt a KARC. Az első célveszélyes helyzet is a kecskeméti Kis áttörése nyomán alakult ki, azonban ajtó-ablak helyzetben rossz megoldást választott a fiatal leváló. A félidő közepén négy egymás utáni kecskeméti hiba kellett ahhoz, hogy a Vitézek a hazai célterület közelébe kerüljenek és az egyik temesvári fiú Raul Zaiba célt szerezzen. A jutalomrúgást Collet Gregoire értékesítette, így az Esztergom egy célnyira megugrott (0-7). A pontszerzést követően magabiztosabbá váltak a vendégek, átvették a kezdeményezést, míg a hazaiak alig-alig jutottak át a Vitézek térfelére. A játék mindkét fél részéről sok hibától volt tarkított köszönhetően a szakadó esőnek. A félidő hajrájára ismét erőre kapott a hazai alakulat, sorozatos támadásaikat helyenként csak szabálytalanságok árán tudták megállítani a Vitézek. Egy ilyen helyzetben ütésért 10 perces pihenőre küldte Priskin játékvezető a célt jegyző esztergomi Raul Zaibát. Az emberhátrányban játszó Esztergomot nem sokkal az első játékrész vége előtt Almási szemtelen céllal mattolta, sajnos a jutalomrúgást Nagyhegyesi hajszállal mellé vágta, így maradt a félidőre a hajszálnyi vendégelőny (5-7).

A második játékrészben továbbra is a hazaiak kezdeményeztek többet, Gyenes, Kis és a széleken Jámbor és Kőműves minden megmozdulása veszélyes volt, míg a fiatal támadósor Schrauf, Almási és Horváth nem csakhogy blokkolták az összes esztergomi attakot, de kombinatív villámgyors megmozdulásaikkal rendre zavart keltettek az ellenfél soraiban. A KARC mezőnyfölénye sokáig meddőnek bizonyult, de a 60. percben egy remekül összerakott nyílt tolongás akciót követően Kis vetődött a célterületre megállíthatatlanul, Nagyhegyesi pedig kiköszörülte a korábbi csorbát, nehéz szögből hozta a jutalomrúgást. Ezzel a hajrára átvette a KARC a vezetést (12-7). Egyre felszabadultabban játszottak a kecskemétiek, akiket a tűz, a bizonyítási vágy és természetesen a visszavágás hajtott, míg a vendégek oldalán egyre inkább a tanácstalanság lett úrrá. Az esztergomi csapatkapitány Koller néhány perccel a vége előtt begyűjtötte szokásos sárga lapját, így újfent emberhátrányba hozta a Vitézeket. A KARC az utolsó percekre ugyan kicsit magára húzta ellenfelét, de tudatos, és ami a lényeg hatásos védekezése nyomán végül joggal örülhetett ősi riválisa felett aratott bajnoki győzelemének. Ez a mérkőzés remekül példázza, hogy a fontos mérkőzéseket bármikor képes hozni a KARC, mostmár a következő szintre kellene lépni és megtanulni, hogyan kell nyerni a nagyon fontos mérkőzéseket.

Nehéz sorozat elé néznek a kecskemétiek, akik a következő héten a Közép-európai Regionális Rögbi Bajnokságban (RRC) az ötszörös bajnok Nada Split otthonába utaznak, majd azt követően a bajnoki címvédő Bulldogoknál vendégeskednek.

 

 

 

DHL Extraliga 2. forduló

Kecskeméti ARC – Esztergomi Vitézek RK  12-7  (5-7)

Kecskemét,Széktói Stadion 100 néző

Vezette: Priskin

Kecskeméti ARC: Kádár (Nagy J.), Szitás, Borbély (Nagy I.), Gyenes, Csiernik, Fehér, Kis, Sütő, Németh, Schrauf, Jámbor, Almási (Túri), Horváth, Kőműves, Nagyhegyesi

Pontszerzők: Almási 5, Kis 5, Nagyhegyesi 2

Játékos-edző: Németh Krisztián