Bajnokot vert a KARC

IWIW megosztásTwitterFacebook

Angliai időjárás, óriási presztízsharc és kemény küzdelem. Ez jellemezte a múlt szombaton megrendezett Rögbi Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzését, amikor is a Kecskemét a tavalyi bajnok Battai Bulldogok együttesét fogadta.

A KARC az egy hónappal ezelőtti, Százhalombattán elszenvedett bajnoki vereségét kiheverve, megújult erővel várta a visszavágás lehetőségét.

Teljesen szokatlan módon már a mérkőzés első percétől erőteljesen kezdett a kecskeméti alakulat. A 3. percben, az irányító poszton debütáló Almási ért el célt és Nagyhegyesi sikeresen értékesítette a jutalomrúgást (7-0). Kiélezett harcok és rengeteg apró szabálytalanságot követően a vendégek sikeresen pontra váltották az egyik kitűnő pozícióból megítélt büntetőrúgást (7-3). A következő percekben a KARC védekező játékából kaphatott ízelítőt a közönség, azonban egy szerencsétlen magas fogás miatt Szitást 10 percre pihenőre küldte a játékvezető. Az emberhátrány rá is nyomta a bélyegét a Kecskemét játékára, melynek következtében Teisenhoffer révén először törték át a hazai védelmet a Bulldogok, megfordítva ezzel a mérkőzés állását (7-10). Mindez nem tántorította el a hazai fiúkat, a 22. percben előbb Kőműves, majd a 25. percben Nagyhegyesi szemfüles labdalopásával szerzett félpályás célt, amivel tetemes előnyre tettek szert (21-10). A félidő lefújása előtt a fiatal center, Horváth is beköszönt az olajvárosiaknak (26-10), ami még inkább megalapozta a szünetre lógó orral kullogó vendégek hangulatát.

A második játékrész álmos, lassú kecskeméti játékkal folytatódott, amit Bán révén ki is használtak a bajnoki címvédő Bulldogok, szorosabbá téve az eredményt (26-17). A ki-ki támadásoknak köszönhetően úgy tűnhetett, mintha véget nem érő  küzdelmet folytatnának a csapatok. Az utolsó percben Túri célja adta meg a kegyelemdöfést (31-17). Azonban bár mindenki a lefújást várta Böröndi játékvezető órája ekkor még mindig 5 percet mutatott a hátralévő időből, amit ki is használtak a vendégek, de ez már csak a szépítésre adott lehetőséget, beállítva a végeredményt (31-22).

A KARC tehát jól vette az öt mérkőzéses novemberi sorozat első akadályát és hatékony támadójátékával sikerült visszavágni az októberi battai fiaskóért. A bajnokságban november 9-én a Budapesti Száműzöttek csapata ellen idegenben lép pályára, azt követően pedig a Regionális Rögbi Kupa keretében november 17-én a Széktói Stadionban fogadja a bosnyák Celik Zenica csapatát.

Vasárnapra is jutott rögbis esemény, miután a KARC utánpótlás és női csapatai is pályára léptek. A lányok első hazai tornájukat rendezték, ahol két győzelemmel és egy vereséggel végeztek az alsóház második helyén, míg az U16 vereséggel, az U18 fiúk pedig győzelemmel zárták az őszi szezont a Fehérvári Vadkanok ellenében, teljessé téve ezzel egy igazi kecskeméti rögbis hétvégét.

Rögbi Magyar Kupa 2. forduló

Kecskeméti ARC – Battai Bulldogok 31–22 (26-10)

Kecskemét, Széktói Stadion 100 néző

Vezette: Böröndi

Kecskeméti ARC: Borbély, Kis B. (Beregszászi), Szitás (Sütő), Csiernik (Asztalos), Gyenes (Gallina), Köteles, Kis F., Fehér (Nagy), Németh, Almási, Kovács, Túri (Nádasi), Horváth, Kőműves, Nagyhegyesi

Játékos-edző: Németh Krisztián

Pontszerzők: Almási 5, Kőműves 5, Horváth 5, Túri 5, Nagyhegyesi 11