Kemény ellenfél a bajnoki rajt előtt

IWIW megosztásTwitterFacebook
2013/14-es bajnoki szezon

A késői bajnoki rajt előtt, ha nehezen is de végül sikerült egy edzőmérkőzést lekötni. Az ellenfél az osztrák bajnok Donau Wien csapata lesz. A bécsi gárda nem ismeretlen, hiszen a CEE Kupában 2011 novemberében már jártak Kecskeméten. Akkor nagyon szoros mérkőzésen 13-10-re az osztrákok nyertek.

A két és fél évvel ezelőtti kecskeméti kezdőből most 7-en biztos nem lesznek ott a szombati barátságos edzőmérkőzésen, beleértve a négy válogatott KARC-ost, akik ugyancsak szombaton Esztergomban a Kolozsvár ellen mérkőznek meg.

 

Bécsben a Donau ellen nem csak a felnőttek (14h00), hanem az egyre inkább magukra találó KARC juniorjai is pályára lépnek majd (15h30).

 

A derbik után a Donau meghívására egy kis vendéglátás vár majd ránk, melyre a klubházukban kerül majd sor. A két csapat megegyezése szerint május folyamán pedig a bécsiek viszonozzák majd a mostani utazásunkat és ők érkeznek majd Kecskemétre U18 és felnőtt csapataikkal.

 

A turnébusz 8.00-kor indul a Klubháztól, a részvételi díj 1000 Ft.

 

2014.03.22. szombat
Barátságos edzőmérkőzés
Donau Wien - Kecskeméti ARC
1210 Bécs, Stowassergasse 11.

felnőtt 14 óra
U18 15.30