Vissza az időben, avagy idénynyitó a Szeged ellen

IWIW megosztásTwitterFacebook
2014/15-ös bajnoki szezon

Tudtuk, hogy nehéz lesz összeboronálni a csapatot az ősszel, de erre azért nem nagyon számítottunk még mi sem. A Szeged elleni bajnoki nyitányra 16 játékos gondolta azt, hogy mezért jelentkezik. A képet némileg árnyalja, hogy öten igazoltan, azaz sérülésből kifolyólag maradtak távol, azonban néhány "kiégett" fiatal esetében sok-sok kérdés merül fel, amiknek részletezésére kevés lenne itt a hely. Lényeg a lényeg, ha kicsit magasabb átlagéletkorral és Makai Gábor élvonalba való visszatérésével együtt letudtuk a kötelezőt.

A Szeged sokadszori nekifutásra, csak fiatalokra építkezve vág neki a bajnokságnak, ezúttal immáron az aradi fiúk nélkül. Jól is tartották magukat, sőt a vezetést is megszerezték egy büntetőből a 8. percben (0-3). Ezt követően azonban már csak a KARC-nak osztottak lapokat, vagy helyesebben a KARC osztotta a lapokat. Az első félidőben Kőműves, majd Németh Krisztián rámoltak be egy-egy célt, Beke pedig egy jutalmat értékesített. A mérkőzés meglehetősen fura hangulatban zajlott, hiszen Tompai játékvezető ítéleteit néhány kecskeméti játékos elég nehezen viselte. Az igazsághoz hozzá tartozik,hogy két kecskeméti célt is érvénytelenített az első játékrészben a spori, ami ilyen szinten azért nem megszokott, de legalábbis szemöldökfelhúzást generál. Beke orr-problémából eredő korai kiválásával, a KARC kihasználta egyetlen univerzális cseréjét is, így további sérülésnek már nem lehetett helye a pályán. Az első játékrész végén tehát enyhe hazai fölény kezdett kirajzolódni (12-3), de már itt látszott, hogy nagyon-nagyon messze vannak a pontszerzéstől a lelkes szegedi fiatalok.

A másodikban 10 perc alatt újabb két célt rámoltak be a hazaiak, akik ekkor már macska-egér harccá fokozták a találkozót. Előbb Kőműves köszönt be újra, majd Nagyhegyesi vágott ki 60 méteres sprintet. Ezt követően 15 perc grundrögbi következett, majd a félidő felénél lemásolva az előbbieket, újra a centerposzton fickándozó és jóval több labdához jutó Kőműves, majd ismét Nagyhegyesi volt eredményes (36-3). Ezzel, ha néhol döcögősen is, de behúzta a KARC az első bajnokit, jó volt látni, hogy Cseh Attila és Takács Zoltán személyében újonc kiöregedő juniorokat is avathattunk az élvonalban, akiket az ősszel még további srácok követhetnek, hiszen Bagdán Dávid, Török Levi, Gál István, Sütő Dani és Nádasi Zsolt is szerephez juthat.

 

Rögbi NB I 1. forduló
Kecskeméti ARC - Szegedi Gorillák RK  36-3 (12-3)
Kecskemét, Széktói Stadion 4-es pálya
100 néző
vezette: Tompai

Kecskeméti ARC: Kiss, Borbély, Réfi, Asztalos, Makai, Horváth, Köteles, Sütő, Németh, Beke (Gallina), Takács, Túri, Kőműves, Cseh, Nagyhegyesi
játékos-edző: Németh Kriszitán

Pontszerzők: Kőműves 15, Nagyhegyesi 14, Németh 5, Beke 2