Bemutatkozott az élvonalban a SzeKerCe

IWIW megosztásTwitterFacebook
2014/15-ös bajnoki szezon

Két ceglédi és egy kecskeméti erősítéssel, tehát összességében szentesi gerinccel játszotta le első mérkőzését a SzeKerCe. Természetesen a KARC-ból még többen fognak csatlakozni a jövőben, hiszen az egymás elleni derbi kivételével a tervek szerint 6-8 kecskeméti is erősítheti az újdonsült alföldi formációt. A szentesi Nagy Sportágválasztó keretében a center pályán kapott helyet a szomszédvárak csatája, sőt még egy remek felvezetés Kubai Salsa bemutató is színesítette a programot. A kezdő sípszót követően talán egy kicsit a tisztelet, vagy a megszeppentség hatására, de sorban kezdtek potyogni a vendégcélok, majd bő tíz perc elteltével vezette első akcióját a SzeKerCe, ami rögtön célveszélyes is volt.

Ilyenből még volt további kettő az első játékrészben, melyből megszületett a hazaiak becsület célja is. Az első játékrész végére azonban nyomasztó vendégfölény domborodott ki (7-54). A második félidő is hasonló forgatókönyv szerint zajlott potyogtak a kecskeméti célok, melyeket időnként egy-egy SzeKerCe próbálkozás igyekezett megtörni. A hazaiak motorja Törőcsik végül kétszer is eredményes volt, így összesen hármat jegyezhettek a hazaiak, míg a vendégeknél elsősorban Kőműves és Nagyhegyesi ontották a pontokat. A KARC-ban ismét újonc mutatkozott be, ezúttal Bagdán Dávid húzta magára a kék-fehér csíkos mezt, így idén már három fiatal is lehetőséget kapott és legalább ennyien várnak még sorukra, akik akár már a Batta elleni utolsó (sic) hazai bajnokin a keretbe is kerülhetnek. A vége sok-kevés lett, de nem is a számszerű eredmény a lényeg, hanem hogy talán ezzel az összefogással és kicsit több kecskeméti segítséggel sikerül életben tartani a Szentes-Cegléd-Békéscsaba rögbis vérvonalat és játéklehetőséget biztosítani megannyi rögbizni vágyó korosodó és fiatal játékosnak.

 

Rögbi NB I. 2. forduló
SzeKerCe - KARC   17-115 (7-54)
Szentes Városi sportpálya
50 néző
vezette: Szitás

Kecskeméti ARC: Réfi, Borbély, Kis, Asztalos, Gallina, Bagdán, Sütő, Horváth, Németh, Bartus, Takács, Túri, Kőműves, Cseh, Nagyhegyesi
játékos-edző: Németh Krisztián

Pontszerzők: Szitás játékvezető jegyzőkönyvére várunk