A Bulldogokat legyőzésével őszi első a KARC

IWIW megosztásTwitterFacebook
2014/15-ös bajnoki szezon

Hat hét szünet után léphetett újra pályára a rögbi NB I-ben a KARC csapata. Az idei csonka őszi szezonban kelet-nyugati rendszerben indultak a küzdelmek, de sajnos a bajnoki rajt előtt két csapat is visszalépett a KARC csoportjában, így mindössze négy gárda kezdte meg a pontvadászatot. Szeptemberben két bajnokit zavart le két hét alatt a Hírös városi alakulat, előbb a Szegedi Gorillákat oktatták (36-3), majd Szentesen az újonc SzeKerCe csapata futott bele egy alapos verésbe (17-115). A mostani ellenfél Bulldogok bajnokit ugyan még nem játszott, de elhódította a Magyar Kupát szeptember elején, majd az októberi válogatott megmérettetésekben egészen pontosan tíz játékosuk jutott szerephez, tehát kemény tétmeccseken edződtek a kecskeméti portya előtt.

 

 

Az elmúlt években ez a párosítás rendre a pályaválasztó csapat győzelmét hozta, ebben bíztak a kecskemétiek is, akik reaktiválták két egykori temesvári játékosukat a veterán Miu-t és Paraschiv-ot, valamint a kispadra leülhetett a 17 éves Török Levente is. Az erősítésre szükség is volt, mivel a júniusi döntőn megsérült Tóth és Fehér még nem harcképes, míg Baranyi bár elkezdte az edzéseket, de még nem teljes értékű.

A mérkőzés egyenlő erők harcát hozta az első félidőben, kemény játék mellett kevés célveszélyes helyzet alakult ki, végül a félidő hajrájában Réfi tört be megállíthatatlanul a battai célterületre, Nagyhegyesi pedig értékesítette a jutalmat (7-0). A kevés pont ellenére izgalmas, lendületes játék folyt a pályán, látszott, hogy a Bulldogok rendkívül összeszokottan játszanak, nem is csoda, hiszen több mérkőzéssel a hátuk mögött érkeztek, míg a KARC-on bizony meglátszott a hosszú pihenő miatti meccshiány.

A második játékrészben összekapta magát az olajvárosi gárda, gyors céllal ugyanis már a 4. percben egalizáltak (7-7), sőt fertályóra elteltével egy újabb büntetőt értékesítve át is vették a vezetést (7-10). Nem késett azonban soká a hazai válasz, a pontszerző tabellát vezető Kőműves több védőn áthámozva magát a Bulldogoknak is beköszönt (12-10). A vendégeknek azonban ismét pontok hullottak az ölükbe, szintén büntetőből (12-13). Az utolsó 10 percbe fordulva elkeseredett kecskeméti rohamok közepette végül egy villámgyors támadás végén Horváth juttatta ismét előnyhöz a haziakat, Beke pedig jutalomrúgásával tovább növelte az előnyt (19-13). Percekkel a vége előtt azonban beszorult a KARC és rendkívüli izgalmak és önfeláldozó védekezés mellett, de végül sikerült megőriznie előnyét a végső sípszóig. Ezzel a győzelmével a keleti csoport élén végeztek a kecskemétiek és pontveszteség nélkül várhatják az immáron a nyugati csoport felsőházával összevont tavaszi fordulókat.

Sok kép a mérkőzésről Sipiczki Sándor jóvoltából ITT!

A következő megmérettetésre november 15-én kerül sor a KARC fennállása 35. évfordulójának tiszteletére szervezett nemzetközi rögbi torna keretében. A vendégek az osztrák testvérklub a Vienna Celtic RFC és a horvát RK Zagreb csapata lesz. A szombaton 12 órától kezdődő programban három felnőtt és egy öregfiúk mérkőzés kap majd helyet.

 

 

Rögbi NB I, 3. forduló

Kecskeméti ARC – Battai Bulldogok RK   19-13 (7-0)

Széktói Stadion 4-es pálya

100 néző

vezette: Böröndi

 

 

Kecskeméti ARC: Borbély, Kiss (Baranyi), Réfi, Paraschiv (Sütő), Asztalos (Török), Bartus, Miu, Köteles, Németh, Beke, Horváth, Túri, Almási, Kőműves, Nagyhegyesi

Játékos-edző: Németh Krisztián

 

Pontszerzők: Réfi 5, Kőműves 5, Horváth 5, Nagyhegyesi 2, Beke 2